Goldwingcsaba, motoros túráim képekben

Gumid kopjon,ne a hazád!

Ezt az oldalt azért szerkeztettem,hogy ha valaki egy kicsit is foglalkozik-e gondolattal vagy a Magyarság mély érzése lakozik benne,az tudja, hogy mi volna helyén való.

Ideje volna felválalni az érzéseinket,nem csak beszélni róla hanem tenni is valamit.

Franciaország már lépet.

Cigány-rendőr háború Franciaországban

Minisztereivel és a rendőri vezetőkkel tartott válságtanácskozást  a francia államfő a rendőrök és cigányok között kitört  összecsapások miatt. Nicolas Sarkozy "biztonsági problémának" nevezte a történteket.

Felszámolják az illegális roma táborok felét a franciák

A belügyminiszter közölte, hogy "szinte azonnal" kitoloncolják Romániába és Bulgáriába azokat a romákat, akik bűncselekményt követtek el.

Sarkozy meg jót röhög a köhögő bolhákon, és egyáltalán nem zavartatja magát. Ahogy kell. Bezzeg magyarországi kollégái...)

 A cigányként, illetve mostanában romaként (is) számon tartott emberek mindig különféle érzelmeket, benyomásokat keltettek az őket megismerők (?), a "nem-cigányok" körében. A róluk alkotott képek sokféleségének különböző okai vannak.Angliában például az egyik első cigányellenes törvényt 1530-ban hozták. Többek között az alábbiakat tartalmazta: „…különféle idegenek, akik semmiféle mesterségben nem jártasak (…) ki tudják olvasni férfiak és nők tenyeréből a szerencséjüket (…) ettől kezdve egyetlen ilyen [cigány]  ember sem teheti be a lábát a korona földjeire.”Hasonló jellegű, kirekesztő törvényeket hoztak a cigányok ellen a Német-Római Birodalomban is.Látható, hogy elsősorban a „hasznavehetetlen” emberek elűzéséről van szó.

És azóta mi változott?

 Egy 58 éves lakó megdöbbentő esetet mesél sírva: — Az egyik este éppen készültem lefektetni a kicsit, amikor arra lettem figyelmes, hogy az erkélyen csurog valami. Kinéztem, és láttam, hogy kivizeltek és kihánytak az ablakon a mi erkélyünkre. Már szellőztetni sem tudok az ablakon keresztül, mert valami mindig behullik a lakásunkba. Legutóbb a fentről kidobott csikkek landoltak nálunk.

Újabb lakóba botlunk, belőle is csak úgy árad a panasz: — Van olyan cigány család, amelyik mindennap kukázik, a szemétládából felhordják az élelmet a lakásba. Most már rengeteg csótány van a házban. Azelőtt nem volt. Valamelyik nap egy egész zacskó csótányt szedtem össze, borzasztó volt.

A volt polgármesternek már több levelet is írtak a lakók, semmi foganatja nem volt. Leveleiket továbbították több hivatalba is, de évek óta semmi nem történt. Mindenhol azt tanácsolták nekik, hogy tanuljanak meg a romákkal együtt élni. (Kuruc.info: ha én lennék a polgármester Krizó, akkor most szépen odamennék ehhez a köztisztviselőhöz, és azonnali lakáscserére kötelezném a panaszossal. Az ilyen közpénzekből élősködő hadd tapasztalja meg a saját bőrén, milyenek is a cigányok. Nem csoda, hogy pl. a derék finnek gondolkodás nélkül lelövik őket, mint a kutyákat...) Az egyik családfő azt mondja: — Harminckét éve lakunk itt. Azelőtt nagyon jó környezet, tisztaság, nyugodt élet volt itt. A lakók jól megvoltak egymással. Összejártunk, barátkoztunk. Most alig merünk kimenni a lépcsőházba, az utcára. Rettenetes. Egyszerűen kibírhatatlan a mostani helyzet.

http://piciurl.hu/5q6                http://piciurl.hu/5y7                          

 Olaszliszka után szabadon, avagy
NEM RASSZIZMUS, UTÁLAT!


Egy ismeretlen személy leírta egy helyen, hogy miért utálják a NEMCIGÁNYOK A CIGÁNYOKAT:

Utállak! Ez az ÉN véleményem.
Nem a bőröd színével van bajom. Az életeddel.
Tele vannak veled a börtönök. Ellopod, amiért megdolgoztam.
Bántasz engem, bántod a gyermekemet. A feleségemet molesztálod. Büdös, mosdatlan vagy.
Ha visszaütök, ha véleményt mondok, meghurcolnak. Benne leszek a tévében, hogy rasszista vagyok.
Pedig nem azt utálom, aminek születtél. Azt utálom, ami lett belőled.
Ha a vonaton mellém ülsz többed magaddal, félelem és undor fog el.
Nem tudsz emberek közt viselkedni. Ha tudnál, lenne munkád is.
A jogaiddal tisztában vagy, de a nevedet nem tudod leírni.
Folyamatosan segítő jobbot nyújtunk neked, de kihasználsz. Csak a segélyt látod.
Nem is akarsz több lenni, mint ami vagy: Cigány.
Cigányból csak akkor lesz roma, ha meg tanul EMBERKÉNT ÉLNI!!!!!
Van belőled néhány, akiknek sikerült. Mert ő is akarta.
Én őket hívom romának. És elismerem őket. És szívesen dolgozom velük.
De téged megvetlek. Azt akarom, hogy elmenj!
2006. október 15.-én ismét bizonyítottak a Cigányok.
Idézet az egyik hírújságból:
„… az elsődleges adatok szerint Olaszliszka belterületén vasárnap délután egy autós elütött egy helyi lakost. (8 éves cigánylány).
A baleset áldozata könnyű sérüléssel úszta meg az esetet. A balesetet okozó autóst azonban a helyiek az autóból kirángatták és olyan súlyosan bántalmazták, hogy a helyszínen életét vesztette.
Lapinformációink szerint egy ötven főből álló csoportosulás lelkén szárad az önbíráskodás, aminek szemtanúja volt a tiszavasvári férfi két, autóban ülő 14, illetve 5 éves kislánya is. Egy látogatónk pedig úgy tudja, az áldozat egy háromgyermekes családapa volt.”

NINCS EZEN MIT SZÉPÍTENI! A baleset „áldozata” 8 napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett, az „elkövető” gyerekei és felesége egy életre szóló „károsodást” szenvedtek. És mennyit szenvedett az „elkövető” míg gyermekei szeme láttára MEGGYILKOLTÁK.
Emberhez méltó viselkedés ez??!!                              
                                                                              cimer.jpg
Egy pár komment                                             
 

 
Kifejezetten irritál a cigányság helyzetének a segítség rám eső részének számonkérése. /az adóforintjaimon túl ugyanis sokat tettem a változtatni akaróknak/
A kérdés számomra az, hogy a cigányság mit tett és tesz beilleszkedésük érdekében,
helyzetük javítása érdekében, "civilizációs " alkalmazkodásuk érdekében?
Talán ott kellene kezdeni és nem az Én lelki ismeretemre apellálva mentegetni és további
semmittevésre ösztönözni.

Majdnem elfelejtém, az, hogy cigányellenesség roppant pongyola megfogalmazás, mert nem erről van szó álltalában, hanem a tetteikről. A két fogalom nagyon nem fedi egymást.

Ez a dolog lényege ahogy írod a tetteikről van szó.Nem a cigányokat utálom,ha magyar ember üvöltözve rohangál az utcán elítélem,ha lop elítélem,a garázdaságot elítélem és szerintem nincs olyan fogalom hogy:megélhetési bűnöző!Én miért vagyok megélhetési dolgozó?Nekem elnézi valaki ha nem fizetek adót?

Ne rám kényszeritség, hogy szeressem őket, hanem tegyék magukat szerethetővé. Nem én voltam rasszista,ha nem ők tettek azzá a viselkedésükkel.

A cigányok viselkedéséről már annyi mindent leirtak,hogy sok újat nem lehet róluk irni.Egyet tudomásul kell venni :ez a népcsoport nem fog de nem is akar beilleszkedni.nekik igy jó.Addig amég munka nélkül különbözö segélyekből ,lopásból meg lehet élni nem is fognak beilleszkedni.
Az ő körükben az a menő aki már volt büntetve.
Az értékrendjük a nullával egyenlő.Nem számit büncselekménynek a lopás ,rablás,az emberőlésről nem is beszélve.természetesnek veszik,hogy elvegyék a másét.
Itt ahol élek meg lehet nézni a portákat,minden erőlködés nélkül ki lehet választani,hogy hol laknak cigányok!
Erőszakos viselkedésük,életformájuk,igenis irritál.
Addig nem is fognak beilleszkedni amig erőszakosan rá nem lesznek kényszeritve!
Ismerem őket,,tudom milyenek.Nekem ne mondja senki,hogy nincs cigánybünözés.
Vannak olyan büncselekmények ami csak rájuk jellemző.
A legnagyobb baj ott van,hogy nagy lovat adtak alájuk.És addig amig a törvény teljes szigorával nem fogja őket ,nem is fognak beilleszkedni.

folytköv.

 

 

 

 

 


 

 

 



 





Weblap látogatottság számláló:

Mai: 1
Tegnapi: 4
Heti: 13
Havi: 75
Össz.: 7 687

Látogatottság növelés
Oldal: Rasszizmus vagy utálat
Goldwingcsaba, motoros túráim képekben - © 2008 - 2018 - goldwingcsaba.hupont.hu

A HuPont.hu honlap ingyen regisztrálható, és sosem kell érte fizetni: Honlap Ingyen.

Adatvédelmi Nyilatkozat

A HuPont.hu ingyen honlap látogatók száma jelen pillanatban:


▲   Laptop 1 Ft-ért? Regisztrálj most! - Vatera.hu
X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »